Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete

Az utóbbi időben, mondhatjuk az elmúlt egy-két évtizedben a paraszt szót a köznyelvben, a médiában, szóval az élet minden területén kifejezetten negatív értelemben használják. Ezt mondják, írják a hülye, buta, neveletlen, tudatlan, műveletlen, balfék, mesüge, prosztó, ügyetlen, tehetetlen, suta, sete, masu (hirtelen ennyi jut eszembe, nem vagyok nyelvész) szavak helyett...

Az utóbbi időben, mondhatjuk az elmúlt egy-két évtizedben a paraszt szót a köznyelvben, a médiában, szóval az élet minden területén kifejezetten negatív értelemben használják. Ezt mondják, írják a hülye, buta, neveletlen, tudatlan, műveletlen, balfék, mesüge, prosztó, ügyetlen, tehetetlen, suta, sete, masu (hirtelen ennyi jut eszembe, nem vagyok nyelvész) szavak helyett. Pedig a paraszt a maga nemében „gyakorlati polihisztor” volt, nem egyszerűen földműves. Évszázadokon keresztül éltették ezt az országot, fizették az adót, elvégezték az előírt közmunkákat (persze fizetést nem kaptak érte), szolgáltatták a fiatalokat katonának (tudjuk Mária Teréziának is kedvelt katonái voltak a huszárok) és ápolta a hagyományokat.

A paraszt emberek tudták a szántás, vetés, aratás idejét időjárás jelentés nélkül is.

Lehet nem olvastak világirodalmi remekeket, de meg tudták ítélni az időjárás változásokat (főleg azért, mert környezetük állandó volt, az ismereteket pedig átadták egymásnak) és ehhez igazították az elvégzendő munkákat.

Tudták milyen növényt mely területre kell ültetni, a föld minőségének megfelelően. Nem csak a zöldség- és gabonafélék termesztéséhez értettek, de gyümölcsfákat is telepítettek és nem kertészetben vásárolták a csemetéket, tudták melyik alanyba mit kell oltani, hogy megfelelő gyümölcs csemete álljon rendelkezésükre.

A megtermelteket feldolgozták, tartósították, hogy a következő termésig kitartson (nem voltak bevásárló központok, pénz is kevés állt rendelkezésükre), sőt piacra is kellett, hogy kerüljön a termésből a befizetendő adókon és a családnak valón kívül, hisz pénzre nekik is szükségük volt. Nem volt ingyenes orvosi ellátás, igaz ezt csak a legvégső esetben vették igénybe.

Ismerték a gyógynövényeket és hatásaikat is. Használták is enyhébb betegségek esetén. Állataikat is gyógyították velük, de szükség esetén állatorvosra is költöttek, hisz a föld és a haszonállatok jelentették a megélhetésüket. Állatkínzás???!!! -erről nem is hallottak!

A húsfeldolgozás és tartósítás rejtelmeit is ismerték.

Gondozták az erdőket, mezőket védve a természetet. Egészséges élő fát ki nem vágtak, a magoncok növekedését biztosították az aljnövényzet elszaporodásának megakadályozásával. A mezőket, árokpartokat kaszálták téli takarmány biztosításához. A legelőket és hozzá tartozó forrásokat tisztán tartották. Földet parlagon nem hagytak, minden talpalatnyi helyet igyekeztek megművelni (legtöbbet kézi erővel, esetleg ló vagy ökör vontatta eszközökkel).

Szemetet szinte nem termeltek. Műanyagot nem ismertek és főleg nem égettek.

Mindenre nagyon vigyáztak, takarékosan éltek és minden lehetségest hasznosítottak.

Ruhákat nem dobtak ki, a gyermekruhák a család és rokonság gyermekeit is kiszolgálták. A ruhákat javították, stoppolták-foltozták és amikor már használhatatlan volt rongyszőnyeg készült belőle.

Termesztettek kendert és lent, feldolgozták: fontak-szőttek belőle, finomabb-durvább anyagokat készítettek aszerint, hogy mire kívánták felhasználni (kenderből zsákvászon, lenből finomabb vászon, lepedőnek, ingnek, stb. való készült).

Felépítették házaikat saját maguk, vályogot vetettek a falak felhúzásához, vagy vert falú házat építettek, de készítettek patics fallal rendelkezőt is. Épületet persze nem csak saját lakhatásukhoz emeltek, de elkészítették az állatoknak való és tárolásra szolgáló építményeket is.

Egészséges életmódot folytattak azáltal, hogy akkor még tiszta-friss levegőn művelték földjeiket, legeltették állataikat, így aztán nem volt szükség edző termekre!

Mérséklettel étkeztek, beosztással éltek. Minden nap friss étel került az asztalra az idénynek megfelelően, abból főztek amit saját maguk termeltek, vegyszermentesen. Húst legfeljebb kétszer főztek egy héten, azt is leginkább a saját maguk nevelt állatok húsából.

Kevésből is változatos és laktató ételt tudtak készíteni.

Több generáció élt együtt: az idősebbek ellátták az otthoni munkákat, nevelték a gyermekeket míg a fiatalabbak a földeken dolgoztak. Ha már annyira megöregedett valaki, hogy nem tudott részt venni a ház körüli munkákban, még tudott segíteni a főzés előkészítésében, mondhattak mesét a gyermekeknek, megőrizve így a családi és nemzeti hagyományokat.

A hagyományokat évszázadokon keresztül gondozták, átadták nemzedékről nemzedékre, most már hagyományaink is elveszőben vannak. Érdekes módon a külföldi hagyományokra sokszor rácsodálkoznak az emberek, elfelejtve azt, hogy saját hagyományaink is megérdemelnék a csodálatot és a törődést.

A  „paraszt” fizetés, nyugdíj, gyes, családi pótlék, csok és egyéb járulékok nélkül képes volt élni, biztosítani, gyermekei és szülei életét, gyermekeit igyekezett taníttatni, akár úgy, hogy a család inkább szűkölködött, szülőket halálukig gondozták. Még a 70-es években is háztól temettek, a hallottat otthon ravatalozták fel. Sírt a rokonok, ismerősök ásták kegyeletsértés nélkül.

A paraszt emberek nem írtak szerződéseket, kézfogással kötötték meg azokat, betartották az adott szót.

Segítették egymást, sokszor kalákában dolgoztak, nagyobb munkáknál hívás nélkül is megjelentek és ellenszolgáltatás nélkül részt vettek a munkában.

Ez a PARASZT társadalom elöregedett, kihalóban van. Néhány idős képviselője él még és vagyunk még néhányan akik gyermekként éltünk ebben a világban. Az akkor gyermekek közül is kevesen emlékszünk már ezekre a dolgokra. Sokan inkább elfelejtették, sokan szégyenlik, hogy ilyen környezetben nőttek fel. Most divat polgárnak lenni és ha én azt mondom, hogy paraszt vagyok, megkérdik „hogy szólhatom le így magam”.

Én büszke vagyok, hogy része lehettem egy ilyen életnek és emlékezhetek rá. Pár évtized és mi az emlékezők is kihalunk.

Biztos vagyok benne, hogy ha ezek a parasztok gondozták volna vidékünket, sokkal szebb, gondozottabb és egészségesebb környezetben élnénk.

Igyekeztem rövidre fogni mondandómat, de amit leírtam csak kicsinyke töredéke emlékeimnek, könyvtárat lehetne megtölteni az emlékeket magába foglaló írásokkal.

(Kovács Márta Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete)