Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete

…...az ünnep amely számomra mindig is a legkedvesebb, legszebb ünnep volt. Sok barátom számára nem tudok újat írni, de a fiataloknak talán mond valamit, amit ők nem tapasztaltak...

…...az ünnep amely számomra mindig is a legkedvesebb, legszebb ünnep volt.

Sok barátom számára nem tudok újat írni, de a fiataloknak talán mond valamit, amit ők nem tapasztaltak. A mi gyermekkorunkban a Karácsony az együttlét, a szeretet ünnepe volt és nem az ajándékozásé, manapság komoly gond milyen ajándékot – mennyiért.

A mi ünnepünk nem erről szólt, a karácsonyi díszek és dekorációk nem jelentek meg hetekkel korábban, nem voltak fénydíszek, csillogás, valahogy mégis sokkal varázslatosabb volt. Szaloncukor csak a sima csoki, vanília, vagy puncs ízű volt (talán ma már nem is lehet ilyen egyszerűt kapni), ezüst papírba csomagolva, csak annyiban tértek el egymástól, hogy az ezüst alatt fehér vagy piros selyem papír volt. Hol volt akkor még, csokis, zselés, marcipános és sok egyéb. Eszünkbe sem jutott másra vágyni. A reklámok sem a vásárlásra való buzdításról szóltak, hanem a jókívánságokról. Nem is volt szokás a nagy ajándékozás, inkább szükséges dolgok kerültek a fa alá: kesztyű, sál, sapka. Egyetlen babát őrzök, melyet karácsonyi ajándékba kaptam Kereszt szüleimtől 4-5 éves lehettem: Piri babát, ruhája már elfoszlott, horgoltam neki újat, kezét-lábát tartó gumik elértek, de átgumiztam és mai napig a polcomon ül.

A karácsonyi készülődés izgalomba tartott mindenkit. Díszeket készítettünk otthon is, de minden évben került új üveg dísz is a fára: gömb, pillangó, hegedű, gomba, madár és fel sem tudom sorolni mi minden. Ezeket a díszeket is őrizzük a mai napig és fel is tesszük a fára. Ugyan kinek jutott volna eszébe, hogy évente cserélje le az összes díszt, ahogyan a divat diktálja. Minden díszhez emlék fűződött mikor, honnan került a fára és ez fényesebbé tette őket, mint a ma vásároltak közül bármelyik.

Természetesen elkészültek az ünnepi ételek is. Itt nálunk töltött káposzta, töltött tyúk húsleves és szerintem minden házban ugyanez volt a menü. (A savanyú káposzta saját savanyítás volt, fahordóban állt a kamrában, a tyúk saját nevelés volt és a leveszöldség is saját kertből került ki, homokba eltéve a kamrába szinte egész télen kitartott. Persze a disznóvágást is decemberre időzítették, ez egy másik történet. Csak azt akarom mondani, hogy nem volt ilyen tülekedés, tolongás, hogy az asztalon ünnepi étel legyen.)

Persze a sütés. Nálunk soha nem volt beigli, diós és mákos kalács készült és azon kívül még sok -féle „kőttes” (kelt tészta).

24 este pedig Istentiszteletre mentünk, ünnepeltük, hogy megszületett a Kis Jézus. Sötétben, csillagos ég alatt csikorgó hóban sétáltunk haza és mire hazaértünk már állt a fa. Meghozta a Jézuska és én sokáig el is hittem. Van ennél szebb Az otthon melege, család szeretet.

Vacsora után aztán jöttek a kántálók. Több csapat is jött, asszonyok együtt vagy csak egyedül álltak meg az ablak alatt karácsonyi énekeket énekelni. A család már várta a kántálókat és nem volt szokás pénzt adni. Azért készült a sok-sok „kőttes”, mert azzal ajándékoztuk meg őket.

Aztán jött az első, majd másodnap. István és János napja, barátok ismerősök keresték fel a névnaposokat köszönteni őket. Ilyenkor megjelent Béla és Józsi bácsi hegedűvel nagybőgővel elhúzni az ünnepelt kedvenc nótáját. Nem volt ház ahol nem szívesen fogadták a zenészeket. Mi reformátusok az úrvacsora után (25-én) természetesen felkerestük a katolikus kápolnát is misét hallgatni és Bethlehemet nézni.

Így telt a Karácsony családdal, barátsággal, szeretettel jó kedvvel. Ami úgy tűnik a mai idők csillogásában elvész.

(Kovács Márta Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete)