Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete

Ugye mindenki szereti a Húsvétot? Ezt a tavaszi ünnepet, melyhez mindenkinek más-más kedves élménye fűződik. A mi Húsvétjaink azért is különlegesek voltak, mert a nagyszüleinktől közel ötszáz kilométer távolságra éltünk. Sajnos így a találkozások ritkák, de annál szebbek és maradandóbbak voltak...

A nagyszülőkhöz való utazások közül a nyári szünet mellett a Húsvét volt a legemlékezetesebb. Mikor két bátyámat és engem kérdeztek – Mit csináltok Húsvétkor? –a válaszon szinte mindenki meglepődött, mert azt feleltük –Hazautazunk! – Hova haza , hiszen ti itt laktok! Senki nem akarta megérteni, hogy a lakóhelyünkön kívül nekünk még egy otthonunk van és az maminál és papónál van, anya szülőfalujában. Vagyis ez az otthon itt van, amaz meg ott van, hogy nem lehet ezt megérteni?

Persze itthon is készültünk a Húsvétra, verseket tanultunk, tojást festettünk, ajtódíszt készítettünk, de az igazi élmény abban a kis faluban várt, aminek a jelentőségét még az is emelte, hogy a tavaszi szünet idejére esett.

Az a kis falu mindenféle csodát tartogatott számunkra. Pelyhes kis csibét, totyogó kis kacsát, Bogár kutyán alvó kis cicákat (még hogy nincs kutya-macska barátság), patak parton virágzó barkát, amit vázába téve teleaggattunk hímes tojásokkal.

És még ezenkívül is minden más volt a megszokottól, egy teljesen más világ, mint a mesében.

Az itt élő embereknek fontos volt, hogy az ünnepek a náluk megszokott rendben menjenek. A készülődés, az ünnepvárás, az ételek, a locsolkodási szokások mind követték azt, amit a korábbi öregek a fiataloknak átadtak. És ebben az egyik legfontosabb dolog volt az emberi, elsősorban a családi és rokoni kapcsolatok ápolása.

Ha ma azt mondom bobajka, kevesen értik, pedig ez a böjtös nagypénteki mákos guba. A füstölt-főtt házi sonka – amit hajszálvékony szeletekre csak papó tudott felvágni -, a főtt tojás, a kert végén termő tormából készített ecetes torma, kocsonya, falatnyi fasírt minden háznál készült, persze mindenhol kicsit más ízesítéssel, a konyhának megfelelően. Na és a sütik! Bár sohasem beszéltünk így róla, de azt hiszem apának meg idősebb bátyámnak ez volt a legfontosabb a húsvéti ételek közül. Hát nem olyan habos-vajas, hanem olyan sütik, amit nem lehet megvenni a cukrászdában, valami hasonló van a pékségekben, de azok sem olyanok igazából, mint azokban a falusi konyhákban készültek.

A tojás festés is élmény volt. Volt színes tojás festék, de leginkább azt élveztük, amikor hagymahéjából festéket főztünk, abba mártottuk a főtt tojásokat.

Mi nem vittünk barkaágat és tojást a templomba megszentelni, mivel a család református hitű, de papó nővére akit katolikusnak kereszteltek ezt mindig megtette.

A templom napja vasárnap volt, hiszen Húsvét hétfőn mindig nagy volt a vendégjárás, jöttek a faluban lakó és a faluból elköltözött férfiak locsolkodni.

Ezen a reggelen papó, apa és a bátyáim nem is reggeliztek, mivel úgyis megkínálták őket a locsolkodás alatt és azt nem illett visszautasítani, valamit minden háznál meg kellett kóstolni.

Még mielőtt elindultak, minket lányokat otthon meglocsoltak. A testvéreim kaptak szagos vizet (ott így hívták) -, de apa és papó otthon csak vízzel locsolt.

Miután a férfiak felkerekedtek és bár csak a rokonokhoz látogattak el délutánig elmaradtak, mi is megterítettük az ünnepi asztalt és vártuk a locsolkodókat. A locsolkodás tulajdonképpen arról szólt, hogy emberek, akik ritkábban találkoztak hírt adjanak magukról, családjukról, ismerőseikről.

Amikor a testvéreim hazaértek irigykedve néztem a locsolkodásért köszönetképpen kapott csoki tojást, csoki nyuszit, ami közé még kinder tojás is keveredett. Mami és papó tudta ezt és nekem is mindig készítettek édességet. Más ajándékot ott a gyerekek nem kaptak, de nem is igényelték.

Felnőttünk, de ezek az élmények ma is élnek.

Most Húsvétkor már nálunk jön össze a család és a bátyám két éves kisfia rohangál, játszik, örül az egyszerű ajándéknak. Remélem, hogy ő is olyan szeretettel gondol majd a Húsvétokra, mint én és a testvéreim.

(Németh Annamária Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete)