Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete

2008-2009-ben végeztem játszóházvezetői tanfolyamot a Kresz Mária Alapítvány által szervezett keretek között. Igazán élvezetes és sok ismeretet, tudást adó tanfolyam volt, természetesen néprajzi oktatásban is részesültünk, mely gyakorlati, elméleti vizsgával zárult és vizsgadolgozatot is kellett készítenünk...

2008-2009-ben végeztem játszóházvezetői tanfolyamot a Kresz Mária Alapítvány által szervezett keretek között. Igazán élvezetes és sok ismeretet, tudást adó tanfolyam volt, természetesen néprajzi oktatásban is részesültünk, mely gyakorlati, elméleti vizsgával zárult és vizsgadolgozatot is kellett készítenünk.

Miről is írhattam volna, mint a balajti hagyományokról.

Dolgozatom címe:
Az életút három fő állomása, különös tekintettel egy balajti lakodalomra.
(Kovács Márta Balajtiak Hagyományőrző Egyesülete)

Tartalom

Bevezető
Balajt
Az életút három fő állomásának alkalmai
Keresztelő
Temetés
Lakodalom
Vladár Itván: Balajti mennyország
Felhasznált irodalom

Bevezető

Egy kicsi faluban nőttem fel, ahol a lélekszám nem érte el az 500 főt. Bár sokan jártak el városra dolgozni (gyárba, bányába) a falu megőrizte a hagyományos paraszti arculatát. Gondozott földek, szőlőhegyek vették körül és a kertekben szinte minden konyhára való megtermett.

Kicsi falu lévén mindenki ismert mindenkit és természetesen mindenki tudott mindenkiről mindent. Itt semmi nem maradhatott titokban. Főleg, hogy a munkák egy részében a rokonok, szomszédok és jó ismerősök is részt vettek. A kukoricafosztás, a sivákolás és szilvalekvár főzés , szüret, disznóölés és egyéb alkalmak jó lehetőséget adtak, hogy összegyűljenek a családok felemlegetve az elmúlt időket. Folyt a mesélés éjszakába nyúlva, melyeket mi gyermekek élveztünk a legjobban, hisz nekünk minden történet új volt. Ilyenkor aztán nem csak a régi idők történeteivel szórakoztatták egymást, hanem kellően ki is beszéltek mindenkit, terítékre került minden fontos hír.

A faluból elkerült, távol élő rokonokkal, ismerősökkel való találkozást biztosította a keresztelő, temetés és esküvő.

A keresztelők emlékei nem maradtak meg.

A temetésekre gyermekként is mindig elvittek és mivel a Nagymamám mindig be is ment elbúcsúzni a halottól, én is vele tartottam és megszoktam, hogy a halál az élet része. Soha nem találtam furcsának, hogy előre elkészítik a temetési ruhát, megbeszélik, hogy hova kell a sírt ásni.

A lakodalmakban már elég korán tevékenyen részt vettem. Szerettem a konyhán dolgozni, segíteni, részt venni a közös munkában. Mivel elég kiterjedt rokonságunk van - szomszédok, szőlő szomszédok, a Szüleimnek kilenc keresztgyermekük volt - alkalmam nyílott sokszor részt venni az előkészületekben és munkákban.

Azért választottam ezt a témát, mert amikor Balajtra megyek, mindég azt mondom haza megyek. Ez a szoros közösség biztosította, hogy érezzem bármi történhet, de az „otthon”-ra mindég számíthatok. Szomorúan tapasztalom, hogy ez a közösség már csak nyomokban található meg. Ma már nem „trendi” hagyományos lagzit tartani.

A balajti lakodalomban semmi különleges nincs, de a dolgozat a saját kedves emlékeimből íródott.

Balajt

Balajt község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, Edelény szomszédságában, a Bódva közelében fekszik, a Nyugati-Cserehát ter. A folyóba torkolló Balajt-patak szeli át. Zsákfalu lévén, csak alsóbbrendű közútról közelíthető meg. A kistáj északról dél felé lejtő, önálló dombság erdősültsége magas, Balajt maga is dombos, erdős terepen létesült. A kedvező térszíni elhelyezkedésű területek alkalmasak a mezőgazdálkodásra, a megművelhető területeken ez a körülmény előnyös a kevésbé fagyérzékeny szántóföldi és kertészeti növényeknek, a későn virágzó gyümölcsféléknek.

A településről az első okleveles említés 1263-ból való. Neve kezdetben Valacht, később Balajth, Balayt formában fordul elő. Mint annyi más település az országban ez is nevet adott a birtokló családnak. Urai kisebb - nagyobb megszakításokkal évszázadokon át a Balajtiak voltak. Birtokosai közül kiemelhető még a Szuhay-, a Kiskinizsi Nagy- és a XVIII., XIX. századból a Ragályi-család. (Egy 1930-as kézirat szerint már az őskorban is lakott terület volt, melyre az itt napvilágra kerülő leletek utaltak. 1263-ban a Balajt föld az Egri káptalan előtt a borsodi várjobbágyok jelenlétében eladásra kerül.) Eger eleste után Balajt hódoltsági falu lett. Az oszmán uralom alatt terjedt el a protestantizmus.

A helység híres szülötteinek sorából kiemelkedik Ragályi Tamás, aki az 1925-27. évi országgyűlésen Borsod megye követe és a reformok lelkes támogatója volt. Eger eleste után Balajt hódoltsági faluvá vált. 1802-ben fogadott örök hűséget Kazinczy József (Kazinczy Ferenc öccse) és Ragályi Mária Magdolna (Ragályi Tamás nővére).

A régi falu egy utcából áll két oldalán elhelyezkedő portákkal. Egy-egy udvarban több család lakott , az udvar végében veteményes kert helyezkedett el. A község lakosai vályog, vagy verettfal építményű házakban laktak. “A házakban nincs szelemen. A padlás feljáró elől, az eresz alatt, a két ablak köze fölött van, a stablony deszkába vágva. A ház előtti padozat: tőcik, vagy fal alja. Az újabb házakban már nincs boglya, kívül építik meg az udvaron.”

A község lakosai református vallásuknál fogva ünnepeikat a legegyszerűbb módon ünnepelték. Említésre méltó ünnepi szokás nem maradt fenn. Lakodalom, keresztelő volt az ünnepek betetőzője. Ezek a legnagyobb pompával mentek végbe. Rendesen az egész község ünnepelt. Az ifjú part háztartáshoz szükséges ajándékokkal leptek meg, az újszülött részére pénzt adományoztak. (1930)

Az életút három fő állomásának alkalmai

 Keresztelő

A gyermekágyas asszonynak szokás volt egy-másfél héten keresztül “enni” vinni. A látogatás alkalmával nem ajándékokat vittek a rokonok, ismerősök. A rokonok, közeli ismerősök ebédet, az egyszerűbb látogató uzsonnát vitt. A keresztszülő háromszor vitt enni. Természetesen az nem fordulhatott elő, hogy egyszerre két részről állítson be látogató. Előre megbeszélték a látogatásra készülők, hogy ki mikor megy. Uzsonnára habos kávét és kalácsot vittek. Az ebédet vivők levest, húsételt és süteményt is csomagoltak. Az enni vivés nem csak udvariassági látogatás volt, hanem gondoskodás arról, hogy a friss gyermekágyasnak ne kelljen törődnie a férj, esetleg másik gyermek ellátásáról.

Sok asszonynak külön porcelán készlete volt az enni vivéshez, de mindenkinek “kötelezően” volt kosárkendője, hímzett vagy madérázott amivel a kosarat letakarta.

A keresztelőn nem csak a rokonok, de jó szomszédok ismerősök is részt vettek. A gyermek szülei és a keresztszülők természetesen komákká váltak és a mindennapokban is a koma, komámasszony megszólítást használták (nem a keresztnevet), bár rendszerint jó barátok közül választottak keresztszülőt (ha rokon választottak, testvért unokatestvért akkor nem használták a koma megszólítást). De a koma, komámasszony megszólítás járta azok között is akik egy keresztelőn vettek részt, garasos komák lettek

Temetés

A halott mellett újabban már nem virrasztanak. Régebben egész éjjel nyitva hagyták a lámpát. Katolikusoknál a társulatos asszonyok már akkor elkezdték az éneklést, ha beteg lett valaki. Reformátusoknál régebben sem virrasztoltak.

A tükröt, ha meghal valaki a háznál, letakarják, vagy “befordíjják”. Míg a halott a házban van, nem nyitnak ablakot, nem söpörnek.

A halottakat régebben “lugzó”-ra, vagy hordóra, vagy ágyba szokták kiteríteni. Ponyvába zsúpot varrnak, azt fehér lepedővel leterítik, a feje alá párnát tesznek. Az újabb időkben, ha nem otthon halt meg valaki, az utolsó éjszakáját akkor is a családjával töltötte. Az egyik szobában, koporsóban ravatalozták fel. A temetésre érkezők búcsút vettek a halottól, a koporsót csak a búcsúztató előtt zárták le, a búcsúztatót a ház udvarán tartották, innen kísérték a koporsót a temetőbe. (A faluban kb. 25 éve van a temetőben ravatalozó. A temető a falun túl egy dombtetőn van, gyakran meleg oldalként is emlegetik.)

Ha megvolt a halott “jegyruhá”-ja abban temették. A koporsóba tettek kalapot, szilácsot, szemüveget, bicskát, zsoltárt, pipát, zsebkendőt, s fiatalnak a kezébe virágot. Fontos volt a gatya-madzag, öv, harisnyakötő, amennyiben ez elmaradt volna, be kellett ásni a sírba, hogy odaát ne kelljen örökké, húzogatni-igazgatni. Ma is szokás imakönyvön, zsoltáron kívül olyan tárgyakat a koporsóba tenni, mely a halott életében fontos volt, kalap, zsebkendő, fésű; de megesett a falumban, hogy a nagybőgőt is a halott mellé temették.

Fiatal lányt a koporsóba úgy öltöztetnek fel, mint a menyasszonyt, tiszta fehérbe, koszorúba, fátyollal.

Fiatal halottat nem halottas kocsival vitték végig a falun, hanem kézben 6 lány és 6 fiú párba állva. A rokonok jó ismerősök kapujában szokás volt megállni és egy éneket elénekelni.

A sírt nem hivatásos sírásók ásták, hanem ismerősök, ők is engedték le a sírba. A sírásásban részt vevőkön kívül a temetésen megjelent férfiak is beálltak kaparni. Mikor leeresztik a sírba, félelem ellen röget dobnak a koporsó után. Temetésen a falu lakosságának nagy része részt vesz, függetlenül attól, hogy rokon-e, vagy sem.

Halotti tort mai napig tartanak. Régen házhoz hívták a rokonokat, sírásókat, kaparókat. Húsétel (általában pörkölt), kalács, sütemény, bor, pálinka várta a betérőket. Ma már vagy a “kultur” házban terítenek, ahol a temetés minden résztvevőjét meghívják. Ez jó alkalom, hogy az elszármazottak, távolban élők találkozzanak. Gyakran a rokonokat, szomszédokat most is házhoz hívják; a temetés többi résztvevőjét, pogácsával, fasírttal, borral, pálinkával, üdítővel a temető kapuban kínálják meg.

Temetés után egy-két nappal szokás a koszorúkat átnézni, kitől kapott, hogy ha az alkalom úgy hozza mulasztást ne kövessenek el, hogy nem viszik vissza.

Lakodalom

Amikor a fiú s lány elhatározta, hogy összeházasodik, attól a naptól sok idő múlik el a lakodalom megtartásáig.

A háztűznéző és a lánykérést követően megtartották a kézfogót, amelyre meghívták a közeli rokonokat és jó barátokat. Akik a kézfogói vacsorán részt vettek biztosak lehettek abban, hogy hivatalosak az esküvőre is. Az eljegyzési vacsorára érkezők is vittek ajándékot a jegyeseknek.

Az eljegyzési vacsora megszervezésével egy időben megindult a lakodalom tervezgetése is. Elsősorban számba kellett venni a rokonokat közel s távol, szomszédokat, barátokat és mindazokat akiknél már előzőleg részt vett a család lakodalomban. Számot kellett vetni, melyik családból hányan is jönnek, ugyanakkor azt is figyelembe kellett venni, mekkora lakodalmat is tudnak megtartani. Ilyenkor aztán jött a számolás hány hízó, mennyi bor, pálinka, zöldség szükséges.

Mivel az esküvők nagy része késő tavasszal, nyár elején kerültek megrendezésre és a kézfogó ezt hónapokkal megelőzte, a család igyekezett a lehető legtöbb nyersanyagot (zöldsége félék, hús) a saját gazdaságából biztosítani. Az őszi termésből készült bort és a pálinkát félre tették, megvették a „sűdőket”, melyek remélhetőleg szépen meghíznak időre, hogy a lakodalmas asztalra kerülhessen a finom pecsenye.

A lakodalmat megelőzően hónapokkal előbb elkezdődik a „csigacsinálás”. Az örömanya összehívta szombat vagy vasárnap délutánonként az asszonyokat, lányokat (akik majd az esküvőre is hivatalosak lesznek), hogy a több kilónyi csigatészta időre elkészüljön. A „csigacsinálókat” süteménnyel, likőrrel vendégelték meg. A tészta készítésére érkezők vittek lisztet, tojást, esetenként kávét, likőrt melyek aztán bekerültek a vendéglátásba. A legnehezebb munka a tészta gyúrása, síkálása és kockára vágása. Ezt a feladatot nem a fiatal asszonyok-lányok végezték, hanem a leggyakorlottabbak. Az asszonyok és lányok hosszú asztalnál ülve csinálták a csigát. Régebben mindenkinek törött bordából készült csigacsinálója volt, így aztán a borda mintája minden tésztán egyformán jelent meg. Miközben a csigát csináltak mesélésekkel, beszélgetéssel múlatták az időt, nem egyszer a távol lévők kibeszélésével. Ezeken az alkalmakon férfi nem vett részt.

Közben ki-ki végezte a feladatát. Az erdésszel kellett megbeszélni a sátor állításához szükséges fák kivágását, a kijelölt fákat időben ki kellett vágni és haza szállítani. Akkora vízhatlan ponyvákat kellett szerezni, kölcsön kérni melyek akár több mint 200 fő befogadására alkalmas sátor elkészítésére alkalmas. A sátornak nemcsak a tetejére, de az oldalára is elegendőnek kellett lenni. A kölcsönzőben időre le kellett foglalni a terítéshez, tálaláshoz szükséges edényeket, evőeszközöket, poharakat, felkérni a főzőasszonyt, aki csak az újabb időkben volt hivatásos szakácsnő.

Aztán hetekkel az esküvő előtt a menyasszony és vőlegény elkezdte a hívogatást. Az első meghívásra a keresztszülőkhöz érkeztek, ahol nem egyszerű lakodalmi meghívás történt, hanem a keresztapa felkérése a násznagyságra. A násznagy minden esetben a keresztapa, csak nagyon kivételes eseteben tértek el ettől. Ismerek olyan esetet, hogy amikorra vőlegénnyé vált a keresztfiú a két család összeveszett. Így aztán a keresztapa nem lehetett tanú az esküvőn. Viszont akit a vőlegény felkért, hivatalosan is bejegyeztette, átíratta a keresztapa nevét és így mégiscsak hivatalos keresztapa lett a násznagy. Aztán meghívásra kerültek a rokonok, barátok, szomszédok és jó ismerősök. Szomszédok meghívása kötelező volt.

A meghívás alkalmával felkérték a vőfélyt, az első nyoszolyólányt és a többi nyoszolyólányt is. . A vőfélynek már ilyenkor elkezdte a versek megtanulását, szerencsés esetben már csak ismétlését, mert ha nagy a rokonság többször is vőfélykedett ugyanaz a legény. Vőfélynek nőtlen férfit választottak. (Soha nem hallottam, hogy valahová fizetett, hivatásos vőfélyt hívtak volna.) Mindig akadt a rokonságban, ismerősök között alkalmas személy, aki jó kiállású, jól mutat a menyasszony mellett, fejbe tudja tartani a verseket és jó beszélőkével is rendelkezik.

A meghívott vendégek közül kiválasztották azokat az asszonyokat, lányokat akik ismerik a lakodalom menetét, képesek a konyhán a főzésben segíteni, a főzőasszony keze alá dolgozni, teríteni, felszolgálni minden különösebb utasítás nélkül. Számba veszik a fiatal lányokat, kicsi lányokat és fiúkat az esküvőn kiosztandó kendők, virágok bevásárlásához.

Megrendelésre került a vőfélykendő és a köténye, általában hivatásos hímzőnél és a konyhán segédkezők surcainak, kötényeinek megvarrása, esetleg hímzése.

Egy héttel a lakodalom előtt felállították a sátrat az udvaron. Sorra került az asztalok és lócák felállítása, amely a földbe vert karókra rögzített deszka, ezeket aztán beburkolták. Így kaptak a sátor teljes oldala mellett húzódó összefüggő asztalt, sokszor középen még egy sorral, melyet könnyedén szét lehetett szedni a vacsora befejeztével, hogy a táncolóknak helyet adjanak. A sátor bejáratától nem messze állították fel a főző sátrat, melyek alatt elhelyezték az üstöket (4-6 darabot, vagy akár többet) melyekben a levest és a káposztát főzték és még sparheltot is raktak be, később már gáztűzhelyeket. Asztalokon sorakoztak a tálaló edények és itt kaptak helyet a mosogatódézsák is.

A sátor szemben lévő végén készült el a zenekar dobogója. A faluban voltak cigány zenészek ők játszottak, később aztán már a lakodalomra „szakosodott” slágereket játszó zenekarokat fogadtak meg.

Egy héttel a lakodalom előtt, majd a lakodalom napján is a vőfély végig járta a meghívottakat (a menyasszony vőfélye a menyasszony vendégeit, a vőlegény vőfélye a vőlegény vendégeit emlékeztette a nagy napra, invitálta ebédre és ilyenkor azt is elmondta hány órára kell menni a hitre.

Alázatossággal léptem e hajlékba,
Az isten áldása szálljon az itt lakókra
Jövetelem okát elmondom én bőven,
Mert egy szép esküvő van készülőben,
Melyre a családot általam hívatja
A vőlegény és az ő édes szülei,
Aki a fiának és jegybeli párjának
A református templomban tartja esküvőjét,
Saját házánál meg a menyegzőjét.
És kéri, hogy szíveskedjen
Egész családjával náluk megjelenni.

Persze már hetek óta lázas munkában volt a falu varrónője, Etuska néni, hisz a menyasszonyi és menyecske ruhákon kívül, a nyoszolyók ruháját is meg kellett varrni, sőt az örömanyáét is és sok meghívott asszony és lány új ruhát varratott a nagy eseményre. Etuska néni a legújabb divat szerinti ruhákat varrta, bár nem járt néki Burda, nem kellett szabásmintát készítenie. Majd' mindenki méretét fejből tudta és amint ránézett az anyagra már látta is mi lesz a végeredmény, fogta szappandarabkáját és mérőszalagját és már szabta is az anyagot.

Különösen apait-anyait beleadott egy-egy menyasszonyi ruha megvarrásába. Mindegy volt, hogy szabott alj, álló gallér vagy abroncsos szoknya volt a kívánság. A kölcsönzői ruha az újabb idők divatja lett. A menyecske ruha általában piros alapon fehér pöttyös vagy virágos anyagból készült, ritkábban egy színű pirosból. Két részesre varrta, húzott vagy bővülő szoknya, buggyos ujjú, derékra karcsúsított felső mellé, természetesen fejkendő is tartozott hozzá.

Pénteken aztán levágták a hízókat és éjjel feldolgozták: elkészült a hurka, kisült a zsír, friss tepertő került a tálakba és a pecsenyének való a konyhára.

Szombaton reggel aztán elkezdődött az ajándékhordás – gyermekkoromban legalább is még így volt. - így aztán a tyúkok is szombaton reggel kerültek levágásra. Aztán később már péntek délután hordták az ajándékot, a tyúkokat pedig már pucolva tették a kosárba és csak a más faluból hívottak érkeztek az ajándékkal szombaton reggel.

Az ajándék mellé a meghívottak (legalább is a falusiak, mindegy melyik faluból jöttek) hoztak egy tyúkot, tojást, 2-3 liter bort, fél liter pálinkát, két-három féle süteményt és tortát. Az én Nagymamám amikor csak tehette a tortát élő rózsabimbóval és rózsalevéllel díszített. Később aztán szokássá vált előbb a tortát, később a süteményeket is cukrásztól rendelni. Ma már úgy hallom, hogy újra „divatba” jött a házi sütemény. Városon több asszony is foglalkozik a házi sütemények elkészítésével megrendelésre.

Az ajándékhordókat friss sült hurkával, tepertővel és kaláccsal, borral, pálinkával, édessel várták a háziak. Erre az időre persze összegyűltek a segítésre megkértek is. Így volt aki fogadja a vendégeket, kiszolgálja őket, vagy éppen átvegye a hozott tyúkot, süteményt. Az ajándékot természetesen a menyasszony, vőlegény vette át. A kosárból kipakolt holmi helyére pár szelet kalács került. Aztán illő idő eltöltése után az ajándékot vivő hazatért és majd csak ebédre jött vissza a családdal. Addig természetesen otthon végezte az állatok körüli illetve házi dolgait.

A lányok is gyülekeztek és feldíszítették a sátor belsejét zöld gallyakkal, virággal krepp papír csíkokból font koszorúkkal. Mindeközben megindult a konyhán is a lázas munka. Nem csak az ebédre valót kellett elkészíteni, de a tyúkokat is meg kellett tölteni, hogy időben elkezdhessen főni a leves és ugyancsak el kellett készíteni a töltött káposztát is. A levest és a káposztát is üstben főzték. Sokszor a rántott húst és a fasírozottat is abban sütötték ki, bár arra csak este került sor, ne hogy megmeredjen.

A konyhán segítők általában jól ismerték egymást, egy kis faluról lévén szó sokan sokszor vettek részt együtt lakodalomban. Így aztán vidáman ment a munka és gördülékenyen is, mert nem kellett a feladatokat kiosztani, elmagyarázni a teendőket. Mindenki ismerte a felszolgálandó ételeket, hisz ez nemcsak a lakodalom étkei voltak, hanem egyéb ünnep fogásai is. Ezért tehát a hozzávalókat és az elkészítési módját is mindenki ismerte. És persze jó alkalom volt arra, hogy megbeszéljék ki milyen öreg vagy éppen fiatal szép sárga tyúkot hozott, milyen süteményt, hogy nézett ki a torta és arra is sor került, hogy az örömanyától azt is megtudják, ki milyen ajándékot hozott. Bár a rokonok, ismerősök sokszor megbeszélték ki mit vesz. Általában praktikus ajándékokat vettek, aminek a közös élet indításánál hasznát veszik: ágynemű, konyhai eszközök. Az újabb idők eredménye, hogy pénzt adnak a meghívottak.

A megbeszélt ebéd időre a meghívottak gyülekeztek annál a háznál ahová a meghívásuk szólt. A vőlegény és menyasszony vendégei külön ebédeltek a menyasszonyos illetve vőlegényes háznál. Az ebéd sült hurkából és pörköltből állt, melyhez sütemény és bor meg pálinka is került az asztalra. Közben kiosztásra kerültek a kendők, a keresztapa is kapott és a növendék lányok, ezt a hitre menve az övükbe tűzve viselték, a kicsi lányok koszorút vagy virágot kaptak a hajukba, a kicsi fiúknak fehér kendőből szalaggal kicsi vőfélykendőt kötöttek.

Az ebéd végeztével a vőlegényes ház vendégei felkerekedtek és énekszóval vonultak a menyasszonyos házhoz, ahol természetesen zárt kapu fogadta őket.

Beköszöntő

Szerencsés jó napot adjon az Isten,
Összegyülekeztünk méltó, szép sereggel.
Megkerestük a mi menyasszonyunk házát,
Elhoztuk magunkkal az ő kedves párját,
Tegyenek eleget a mi kérésünknek,
Adjanak helyet násznépének!

Az udvart éppen söpörték, esetleg még meszeltek is és értetlenül álltak a bebocsátást kérők előtt, mondván, hogy itt lázas munka folyik így nem engedhetnek be senkit. Bár ha túl sokáig húzták-halasztották a kapuk kinyitását a násznép elégedetlenkedni kezdett és egy-két hangadó aztán be is kiabált, hogy jobb lenne visszafordulni. Végül hosszas alkudozás után elhangzott egy kérdés, ennek helyes megválaszolása esetén nyíltak ki a kapuk.

Kérdés: Az asztalon három féle virág van, mi a nevük.
Válasz: Búzavirág, borvirág és lenvirág.

Ezek után bebocsátást nyertek az udvarba, majd következett a menyasszony előhozatala.

A lány vőfélye el ment megkeresni a menyasszonyt és végül előkerült egy pócirkával (maskara), ez még egyszer megismétlődött, majd harmadjára a menyasszonnyal tért vissza.

Látom itt mindenki nagyon vígan vagyon,
Csak a vőlegény szomorkodik nagyon
Hogy hív párja légyen, én most elmegyek
A balajti lányok közt néki párt keresek.

 Előjön a pócirkával:

Személyesen jártam kötelességemben,
A balajti lányok közt esett ez kezembe.
Jegyet váltván az asszonyi nemben,
Nézd meg barátom, ezzel voltál szemben?

Vőlegény: nem

Vőfély:

Most megint elmegyek, hogy széjjelnézzek,
Hogy a vőlegénynek, jobb párt szerezzek.
Előhoz egy másik pócirkát:
Nézze meg jól ezt az angyali szépet,
Nem láttam én sem több ilyen szépet!
Pedig körbe néztem az asszonyi népet,
Jegyváltásra talán ezen lánnyal lépett?

Vőlegény: nem

Vőfély:

Itt vagyon immár hát a te hű kedvesed,
Akit régen vártál, szívbéli jegyesed,
Tudom, bejövését nagyon régen lesed,
De ennek a párját itt nem is lelheted.
Ő hát a jegyesed?

Vőlegény: igen

A menyasszony búcsúja

Szűnjék meg mostan a hegedűk pengése,
Mert búcsúzásomnak most van a kezdése.
Legyünk csendességben, míg lészen végzése!
Zeng búcsúszavam, hullanak könnyeim,
Mert tőletek búcsúzom, drága jó szüleim.
Először is tőled, kedves édesanyám,
Ki voltál egykor a gondviselő dajkám.
Kedves édesanyám, tudom, mint szerettél,
Mint gyenge virágot, ápoltál neveltél.
Jóra tanítottál, a rossztól intettél,
Most pedig engem már szárnyamra engedtél.
Azért mielőtt a templomba indulok,
Könnyező szemekkel kebledre borulok.
Bocsánatot kérek, ha megbántottalak.
Az Isten áldása legyen mindig rajtad!
Most hozzád fordulok, kedves édesapám.
Nézd csak, milyen könnyes, előtted az orcám!
Mielőtt atyai házadból kilépek,
Tőled, térdre hullva, bocsánatot kérek!
Bocsásd meg nekem, ha megbántottalak,
És a jóságodért szomorítottalak!
Kedves édesapám, feledd el ezeket,
Megáld az Isten is érte, majd tégedet!
Kedves testvéreim, tőletek búcsúzom:
Az Isten áldása legyen rajtatok!
Leánytársnőim , kik eddig voltatok,
Bánatos szívemmel tőletek búcsúzom.
Kedves rokonaim és keresztszüleim,
Mind, kik velem vagytok, tisztelt vendégeim:
Bocsánatot kérek ezerszer tőletek,
Ha valaha, bármit vétettem tinéktek!
Édes szerelmem, most rád vetem szememet.
Nincs itt maradásom, el kell veled mennem.
Induljunk, s az isten oltalma kísérjen,
Hogy amit véle kezdtünk, boldog véget érjen!

A lánybúcsúztató után a násznép összeállt, hogy hangos énekszóval felvonuljon a hitre a templomba. Elől a két násznagy ment őket követte a menyasszony a vőfélyével, a vőlegény az első nyoszolyó lánnyal, utánuk az örömszülők, közvetlen családtagok és a többi meghívott. A templomban szokás volt azoknak is elmenni bámészkodni, akik nem voltak hivatalosak a lagziba, de a karból mindenkit jól lehetett látni és elég sokáig adott témát, hogy kik jelentek meg közel s távoli rokonok közül, szép-e a menyasszony, a mondandójába belesült-e valaki és persze ki milyen ruhát viselt. Szóbeszéd tárgya volt az is hogy süt-e a nap, vagy esik az eső. A fátyol vivő koszorús kislányokat kioktatták le ne rántsák a fátylat a menyasszony fejéről, az nagyon rossz házasságot jelent. (Sokszor emlegették, hogy egy kiskutya egyszer beleugrott a hosszú fátyolba lerántva azt a menyasszony fejéről és bizony nagyon keserves élete volt. A konyhán segítők közül nem mindenki mehetett el a hitre, rendszerint egy valaki maradt otthon aki azalatt az idő alatt míg a násznép a templomban volt megterítette az asztalt a vacsorához, legalábbis elkezdte, no meg vigyázott a házra meg az ételre. A többiek a konyháról nem álltak be a menetbe, hanem a násznép után sietve a templomban hátul álltak meg és az esketés végeztével siettek vissza a munkához.

A templomban az ifjú pár egymás mellé került de mellettük állt a vőfély, nyoszolyólány, násznagy úgy ahogyan bevonultak. A lelkész általában régről ismerte a házasulandók egyikét, de gyakran mind a kettőjüket. Nem egyszer előfordult, hogy a keresztelést ugyanaz a lelkész végezte aki az esketést, így aztán nagyon szívhez szóló prédikációt tudott tartani felemlegetve a házasulandók gyermek- és ifjú korát; megkönnyeztetve ezzel a megjelenteket.

Az esketés megköszönése és az új pár köszöntése a vőfély részéről:

Elhangzott a hangja az eskü szavának,
A boldog házasok forró imájának.
Legyen eredménye e szent házasságnak!
Kik pedig itt állnak, koszorúzott fővel,
Hűen szeressék egymást az idővel!
Legyen ez az óra boldog emlék nekik,
Soha el ne hagyják az Istennek útjait!
Főtisztelendő atyánk eskető szavait
Megköszönjük szépen. Fáradozásait,
Szent kötelességét pontosan végezte.
Áldja meg az isten a menyből érette!

A vőfélyi köszönő után az ifjú párt a Tiszteletes Úr kísérte ki a templomból, ahol rizzsel szórták meg az ifjú párt: „Szaporodjatok, mint a csicsóka” kiáltás kíséretében.

Az anyakönyv aláírása után a násznép, már aki nem ment még haza újra énekszóval visszakísérte a fiatalokat ahhoz a házhoz ahol a vacsorát tálalják.

A vacsora időpontját általában este 7 órára tették, hisz szinte mindenkinek voltak állatai és azok körül el kellett látni a munkát, etetni, aljazni, fejni. Így aztán a násznép nagy része szétszéledt. A lakodalmas háznál a konyhán dolgozók és a más településről érkezettek maradtak. A meghatározott időpontra aztán újra összegyűlt a násznép és elkezdődött a vacsora felszolgálása. A felszolgáláshoz a konyhán segítők a kapott kötény fölé már felkötötték saját kötényüket. Akik rendszeresen segítettek a konyhai munkában hímeztek vagy csináltattak maguknak kötényt melyet csak ilyen jeles alkalmakkor használtak.

Az első fogás a töltött tyúk leves csiga tésztával. A vőfély a felszolgáláshoz már kötényt vagy surcot is köt és minden fogást verssel köszönt be és kínál a vendégeknek. A verset mindig a „Halljunk szót” felkiáltással kezdi. A felszolgálást végzők folyamatosan a vendégek között forognak, hogy a kiürült tálakat azonnal telire cseréljék. Közben a konyhán tálalják a másik fogást. Egyik fogás tálaló edénye nem kerül leszedésre, az újabb fogás táljával kerül cserére így aztán senki nem maradhat ki egy fogásból sem.

Vacsora előtti köszöntő:

Kedves vendégeim meg vagyon terítve,
Kés, tányér, villával, kanállal készítve,
Jönnek az ételek is mindjárt sorjába,
Az asszonynépség nem áll itt hiába.
Nehogy az étel az asztalon elhűljön,
Fölmelegítése dologba kerüljön,
Én mindent, ami tőlem telik elkövetek,
Jó étvággyal egyenek kelmetek.

Az első fogás a töltött tyúk leves csiga tésztával.

Itt van az első tál étel, behoztam,
Hogy el ne ejtsem végig imádkoztam.
A szakácsnével összebarátkoztam,
Sóval, paprikával jól meg is szórtam.
Örülök ha a tálat viszem ki üresen,
Így a vendégek gyomra nem marad éhesen.
Lássanak hát hozzá uraim frissen,
Jó étvágyat hozzá kívánok szívesen.

Második fogás a tyúkhús, a töltelék és a zöldségek.

Behoztam a kakast egész tarajával,
Nem tojózkodik már a szomszéd tyúkjával,
Tegnap még a kertben a földet kaparta,
De a szakács asszony jól megkopasztotta
És minden darabját a levesbe rakta,
Ízletes a hús, kóstolja mindenki,

Harmadik fogás a töltött káposzta.

Fenséges étel a töltött káposzta,
Főként ha utánam szép menyecske hozza,
Belevágtam három vagy négy sonkát,
Tizenkét disznónak elejét, hátulját,
Keresse meg benne a vőlegény a fülét,
A menyasszony a farkát.

Soha nem láttam, hogy valóban lett volna füle a káposztában, a vőlegény nem is kereste, de egy farkat biztosan belefőztek. A megfőzött farok arra a tálra került melyet a vőfély az ifjú pár elé tett és piros masni díszelgett rajta.

Negyedik fogásként került az asztalra a pecsenyés tál
mely két-három féle húst tartalmazott körettel és frissen bevágott csalamádé került melléje savanyúságnak.

Ezen eledelért egy nagy próbát tettem,
Egy szilaj bikával hét nap verekedtem,
Kicsinyben múlt fogam, hogy ott nem feledtem,
Oda se neki csakhogy legyőzhettem,
Mivel nincs több ilyen ízes étek,
A magyarnak erre vizet inni vétek

Aztán következik a sütemény.

Kedves vendégeim itt van a sütemény,
Cukorral vegyítve nem is olyan kemény.
Szereti ezt minden asszonyféle,
Kivált a lányok nem győznek enni belőle.
Ezért hát lányok ne beszélgessetek,
Ha ebből nem esztek, férjhez sose mentek!

A vacsora nemcsak az ételek többfélesége miatt húzódik, hanem az asztal mellett folyamatos a beszélgetés, alkalom arra, hogy a régen nem látottakról minél többet megtudjanak a körül ülők, vagy éppen ismeretségek kötődjenek. Közben persze folyik a tréfálkozás is, például a vőfély csonttal való kínálása:

Csontvers férfinak

Kedves barátom, kicsit csendben maradj,
Mert ajándékodhoz volna egy-két szavam!
Drága ajándék ez, amit nekem adtál,
Jó, hogy a költségekbe bele nem szakadtál.
Nem kellett biz’ ehhez OTP, sem kölcsön,
Hát rád a biztosító rengeteget költsön!
És éljél egyedül egy sötét erdőben,
Reggeli ne legyen soha a bendődben!
Az ebéded is csak levágott csont legyen,
Hogy azért éhezned annyira ne kelljen!
Vacsorád se legyen csak egy TV- torna,
Aztán pihenésként feküdj egy szöges drótra!
Édes álmod legyen, mint a keserűsó,
Alvás közben szemed szedje ki a holló!
Hogyha ez nem lenne elég, mondok még valamit:
A fogaid után hulljon ki a hajad is!
A lábad is kopjon el legalább térdig,
És e csont emléke kísérjen el a sírig!
Remélem, máskor majd meggondolod magad,
Hogy finom hús helyett kinek adj csontokat!
Köszönöm neked e kutyaeledelt.
Jóságodat majd még meghálálom neked!
Ha ezeket túléled, hát majd megtanulod,
Hogy vőfély kezébe többé nem adsz csontot!

A vacsora befejeztével szétszednek asztalokat, hogy helyet csináljanak a táncolóknak. Ez jó alkalom arra, hogy a zenekar is megvacsorázzon, közben az asszonyok és a lányok körbe állva összefogódzkodva énekelnek. A sátor oldalai mellett maradnak asztalok és lócák, hogy a nem táncolók vagy éppen a táncban elfáradtak leülhessenek. Az asztalon a pecsenyéstálak, sütemények, inni valók fent maradnak, hogy a megéhezők ne szenvedjenek szükséget. Ilyenkor már a konyhán dolgozók is részt vesznek a mulatásban, táncban; bár kötényüket nem veszik le, hisz bármikor szükség lehet egy tál kivitelére illetve behozatalára, tányérok elmosására.

A vacsorai étekből illik küldeni olyanoknak is akik bár nem hivatalosak a lakodalomra, de a család jó ismerőse, ezek általában idősebb, egyedül élő emberek.

Éjfél előtt aztán sor kerül a konytyozóra. A menyasszonyt átöltöztetik piros ruhájába. És kezdődik a menyecsketánc.

Íme, itt áll előttünk az ékes menyasszony,
Hogy menyecske fejjel először mulasson.
Táncoljon hát vele mindenki egy kurtát,
csak le ne tapossák a cipője sarkát,
mert azt a suszterok drága pénzért varrták.
inkább tömje meg mindenki jól bankóval a markát!
Az asztal közepén van egy üres tányér,
Én kezdem a táncot, a többi még ráér.
Addig mindenki szaladjon forintért, dollárért,
Te meg zenész húzd rá az ifjú házaspárért!

A táncolók sorrendjében első a vőfély, az örömszülők, közeli hozzátartozók. A menyecske táncnak az ifjú férje vet véget, ölbe kapva feleségét elhagyja a sátrat. Ezek után kerül a torta az asztalra. Az ifjúpár minden vendéghez odamegy, a fiatalasszony a menyasszonyi tortából kínál mindenkinek, míg a férj röviditalt.

Az asztal természetesen egész éjjel terítve van étellel, itallal. A mulatozás reggelig tart.

Vasárnap késő délelőtt, dél körül aztán újra összegyűltek a rokonok, barátok akik már az előkészületekben is segítettek, csak éppen ilyenkor a sátor bontására, edények elmosására, csomagolására került sor.

Közben megjelentek az esküvőn résztvevő családokból, hogy a süteményes és torta tálat kiválassza, hazavigye és helyére tegye, míg sor nem kerül a következő alkalomra. A torta tálakon mindig hagytak egy szelet tortát abból ami azon a tálon volt és természetesen raktak még belőle más tortákból is egy-egy szeletet és sütemény is került mellé. A kölcsönkért üstöket, nagy edényeket a következő héten vitték vissza.

Aztán az élet visszatért a mindennapi kerékvágásba. Az ifjú pár általában valamelyik szülőnél élte első egy-két házas évét, amikor a család még biztosította a lehetőséget a takarékosságra, azzal, hogy fedezte a mindennapi megélhetést, amíg lehetőségük nyílt arra, hogy saját otthont szerezzenek, vagy éppen amíg tartott az építkezés.

Ma már otthon a faluban sem „divat” házaknál rendezni a lakodalmat. Az utóbbi 10 évben egyáltalán nem tartottak a faluban hagyományos lagzit. Keresztelő már csak elvétve van és egyre többet járunk temetésre.

Álljon itt egy 1918-ban írott vers a falumról, mely annyiban különbözik a mostani helyzettől, hogy már kevés a gondozott porta, nem issza már senki a koponya levét, mert nem gondozzák a szőlőket, nincsenek is szüretek és nincsenek szüreti felvonulások sem és bálok sem. Lassan feledésbe merül, hogy a falu utcája valamikor énekszótól is hangos volt ünnepek alkalmával.

Balajti mennyország

(Szavaltatott a református énekkar 1918. Dec. 26-i mulatságán)

Érdemes közönség! Künn a kocsiszínben,
Repülőgépem áll utazásra készen.
Meg van abrakolva, meg van vakargatva,
Fel van kötve szépen csombékra a farka.
Repüljünk fel vele a szép mennyországba.

De amíg elhagynánk ezt a görbe földet,
Balajt községében nézzünk szét egy cseppet.
Kezdjük mindjárt el a falu elejénél,
Álljunk meg egy kicsit a kovácsműhelynél.
Akarunk-e vagy nem? Biz itt meg kell állnunk,
Mert nyakig süllyed el a sárba a lábunk.
Innentől elkezdve fel az iskoláig
Ember, ki egy szuszra gyalogszer elmászik.
Az iskolától a templomig sincs járda,
Pedig tanító úr ezt sokszor megjárja.
Szeretne mindenképp a tetején járni,
Ámde akkor jó lesz, míg „elfagy” megvárni.
Nemes, bölcs tagjai az egyháztanácsnak
Az elfagyást tartják a legjobb járdának.
A falun meg végig dehogy is van árok,
Borivó embernek volna ez csak átok.
Miért vezetnék le a faluból a vizet?
Hisz, ez, ha összegyűl, egy várost elvihet!
Ha eljutsz végre a falu közepére,
Nem fogsz kívánkozni többet Pöstyénbe!
Iszapfürdő díszlik ott a delelőbe
Fürödj csak meg benne, jobban leszel tőle.
Itt van a mosókút korhadt lépcsőjével,
Hány bele esett már lefele fejével.
Ide járnak gyakran az asszonyok, lányok
Azért oly hófehér tiszta a ruhájuk.
Hanem,- meg kell adni – mosnak itt másra is
Mert aki ide jár, az bizony mind hamis.
A sulykoló-fával versenyt jár a nyelve
Kit itt szóba hoznak, az oszt, meg van verve!
A mosókút nálunk a hírlap, az újság,
A tanítót, papot itten házasítják.
Itt szidják a bírót meg a hiteseit,
A jegyző urat is innen tiszteltetik.
Gyerekszülés, halál, keresztelő , lagzi
S hogy Hollander meg a finom lelkű Maxi
Drágán mérnek mindent:
Itt hirdettetnek ki.
Ha a mosókútnak hátat fordítsz Zsuzska
Ott van szembe a két vizipuska.
Nyisd ki jól a szemed, mert biz, meg nem látod
Tégy fel ókilárét, s húzd arrébb a rácsot.
Vastagon van rajta mindkettőn a rozsda,
Mert egy pár évig az Úr esője mosta.
Most ugyan cserepes tetővel van fedve,
No de befesteni ugyan kinek volna kedve?
A bíró úr házán kint lóg a kalitka,
Rigó madás benn mostanában ritka.
Pedig annyi a lány s legény is a „kar”-ba,
De hiába! Nincsen aki összeadja.
Kopogtassunk hát be a bíró házába,
Vagy a kopogtatás most már nem is járja?
Járja biz, az, mivel így hozza az illem!
Nem kerül az pénzbe, csak úgy adják ingyen.
Az asztalfőnél ül a falu „pennája”
Mellette két bíró a „segélyt számlálja”
Szerelési díjat is fizet a tanács,
Asztalvégről nézi Sviderszki a kovács.
De a nagyközönség körülöttük hangos,
Itten az állapot biz , nem lehet rangos.
Megcsúszott a penna? Vagy tán sok a bankó?
Nem tom mi lehet itt. De akármi: nem jó!
Gyrünk tovább innen. Menjünk az alvégbe,
Erre kell kimenni úgyis a pincébe.
Legcsinosabb ház itt a kondás lakása.
Sanda szemmel is néz a Tanító úr rája.
Nem is járja biz, az, hogy itt a tanító
Roszabb házban lakik, mint kinek a disznó
Jár a keze alá. Ázik a szénája,
Csupán egy akácfa ága hajlik rája.
Kisétálhatnánk már innen a határba,
A bika szénája nincsen-e beázva?
Megnézni. Sőt azt is ha, a hó elolvad,
Hol kén javítani az utat, a hidat.
Hogy szívem a bánat sokáig ne járja,
A pincekulcs itt van bent a csizmaszárba!
Menjünk hát végtére a föld belsejébe
Hadd öntsek olajat kiszáradt gégémre.

 

Felhajtogatván a koponya levéből,
Beszáljünk vigabban a szép jövendőről:
Fiatal papunk lesz, Ifjú a tanító
Nem kell más ide, csak egy bíró!
Ugye igazam van! Ez itt az igazág!
Új életet teremt a hármas ifjúság.
Jegyző uramnak is a háborús lázba,
Elkophatott már a jólíró pennája.
Ő maga is mondja, hogy megfáradt benne,
Hogyha elengednék nyugalomba menne.
Az öreg hitesek és a presbyterek
A hős honvédeknek is helyet engednek
Hogyha jó volt vérük a hazát megvédeni.
Tudnák ők is tán a közügyet intézni.
Így, ha az ifjúság szépen öszependül
Meglássuk mennyi jó, új dolog lessz ebbül.
Fel lesz töltve szépen a falu utcája,
Betonból lesz öntve a mosókút szája.
A vízipuska is újra be lesz festve,
Nem fog a rozsdától sínylődni a teste.
Lesz új tanítólak, szépen felépítve,
És a tanító úr ifjú felesége,
Szép virágot ültet kiskertbe eléje.
Az új lelkipásztor gangos parókián
Beszélget majd velünk vasárnap délután.
A felkelőre és a lenyugovóra
Figyelmeztet majd egy szép új toronyóra.
Erős akarattal s vállvetett munkával
Nem hasonlik e nép soha meg magával.
A boltos is kiáll majd a boltajtóba
Nem fog haragudni az arra járóra.
Szépen megszóllítja, illőn meghajolva,
„Édes szomszéduram, jöjjön be egy szóra!”
Különben minálunk még egyszer meglehet,
Hogy újra alakul majd egy „Szövetkezet”
S lesz olcsó portéka s becsületes mérték.
Nem lesz petróleum, gyufa s cukor ínség,
Ez a kórusbál meg örökké fog állni,
Nem fogunk mi innen még haza se járni.
Az öreg Laci is örökké fog élni,
Esztendő számra fog minékünk zenélni.

 

Ugye ne üljünk fel mostmár az erolánra?
Rátalálunk it is a szép mennyországra!

 (Vladár István, Damak)
(a nálam lévő másolat eredeti gépelt példány hitelességét igazolta: Sógor Lajos, Balajt )

Felhasznált irodalom

Vadár István: Balajti mennyország (1918)
Balajt közég adatait részben a község honlapjáról vettem
Özv. Tóth Lajosnétól kaptam fénymásolatokat Balajt múltjáról (sajnos a szerzők nincsenek feltüntetve)
- 1930-ból származó kézirat
- valószínűleg 1950 után készült leírás a falu építkezéséről
Lukács László cikke 1958-ból: Ragályi Tamás
A vőfélyversek felidézésében Berzi László Tahitótfalusi lakostól kaptam segítséget (Édesanyja és nővére jelenleg is Balajton lakik)
Hornyák Gyula: Galvács és a Rakaca-tó környéke (2003)